A gardróbodból kikerültek már a nyári ruhák és helyükre kerültek a melegebb ruhadarabjaid? Ugye, hogy legtöbben már túlvagytok ezen a kötelező körön, ami a ruhatárat illeti. Nos, vannak nők (és néhány férfi), akik ugyanezt teszik a kozmetikumaikkal (arckrémek, tusfürdők, testápolók…stb), és téliesítik a fürdőszoba polcait és az öltözködőasztalukat.
A bőrünk egyrészről egy nagyon erős szervünk (igen, szerv), hiszen gondoljuk csak végig, hogy miktől óv meg minket, mennyi mindent elvisel. Másrészről pedig, és pontosan az első ok miatt, nagyon nagy szüksége van arra, hogy megfelelően bánjunk vele, megfelelő módon óvjuk, megfelelő módon erősítsük.
Azt, hogy évszakonként máshogy kell vele bánni, nem nehéz belátni. De nézzük, hogyan bánjunk vele a hideg hónapokban.

Vannak alapvető dolgok, amik évszaktól és hőmérséklettől függetlenek. Az evidenciákon most lépjünk túl, mint a bőr tisztítása, azt gondolom, hogy nekünk, akik olvasnak most, ez alap dolog. Amiről viszont gyakran elfelejtkezünk, az a fényvédelem. Az unalomig ismételt fényvédelem. Én már láttam téli naptól durván roncsolódott arcbőrt, pedig nem is síelni volt, csak a Nagykörúton sétálgatott februárban, egy ragyogó téli napon. Az első ilyen eset után amit láttam, megfogadtam, hogy én is, mint sok gyógyszerész és orvos, állandóan a fényvédelemről fogok károgni, mert tulajdonképpen csak egyszer kell durván leégni…
De térjünk vissza ahhoz, amiért idejöttünk. Milyen szempontok szerint válasszuk meg a téli kozmetikumainkat?
A hideg nem kényezteti a bőrünket. Ahogy lehűl a levegő a szervezetünk bent akarja tartani a hőt, és az ereink összeszűkülnek. Az összeszűkült erek eredményeképpen előbb a bőr külső rétegei egyre szárazabbak lesznek, ami hamar odáig is elfajulhat, hogy kicserepesedik, hámlik, viszket és a finomabb részeken könnyen vérezhet is bőrünk (pl. ajkak). Legyünk őszinték, ez mindannyiunkkal megesett már. Mondanám, hogy ez ugyanúgy megtörténhet az egyébként egészséges, erős bőrűekkel is, nemcsak a bőrproblémákkal, bőrbetegségekkel küzdőkkel.
A bőrünk fő védelmi vonala a hidrolipid film, ami a bőr zsírköpenye, egy enyhén savas kémhatású, elsősorban a faggyú- és verejtékmirigyek váladékából álló védőréteg. Nagyon fontos mindig, de télen különösen, hogy ezt a hidrolipid réteget óvjuk. Első lépés itt, hogy arctisztításnál mindenféleképpen alkoholmentes arctisztítót válasszunk. Alkoholmentes arctisztítókon belül pedig ajánlott a hidratáló arctisztítók választása, arctisztító tejek használata. A zsíros bőrűek valószínűleg nem fognak télen sem arctisztító tejet használni, nekik megfelelőek a saját bőrtípusukhoz való micellás arctisztítók. Tehát arctisztításkor is hidratáljunk.
És akkor a kulcsszó a hidratálás. Hidratálnunk kell nemcsak az arcbőrünket kell, hanem a testünk többi részét is, mint az ajkainkat. Válasszunk illatmentes, színezékmentes, zsírosabb ajakápolót. Ugyanis ezek a segédanyagok gyakran szárítják az ajkakat. És ne felejtkezzünk meg a hajas fejbőrünkről sem. Válasszunk olyan sampont, ami hidratál, táplálja a fejbőrt. Különösen a korpás fejbőrűeknek kell odafigyelnie erre, mert könnyen romolhat a korpa-helyzet, és a ruha vállán még több lesz a kellemetlen fehér “pihe”. Ez a jelenség télen nemcsak a korpás fejbőrűeket fenyegeti, ha nincs hidratálva a fejbőr, bárkivel megtörténhet.
Arckrémből is válasszunk táplálóbbat, shea vajat, ceramidot, hialuronsavat tartalmazót. (Ez szintén jó hír a zsíros bőrűeknek is, mert ilyet ők is tudnak találni.) Mivel a hidegebb hónapokban már a szél is képes hihetetlen módon irritálni a bőrt, ezért nem árt, ha esetleg eleve olyan arckrémet választunk, amelynek van C-vitamin és/vagy E-vitamin tartalma. Még ezen készítmények mellett is fellángolhat irritáció, ilyenkor a Jókay Testvajakból nyugodtan lehet arra a részre kenni, csökkenteni fogja az irritációt, nyugtatni fogja a bőrt és védeni is fogja.
Testünk ápolásánál is a hidratálás az elsődleges. Válasszunk krémesebb állagú tusfürdőt, és kerüljük a hagyományos szappanokat. Nyilván vannak olyan szappanmanufaktúrák által készített szappanok, amik nem tartoznak ide, és lényegében csak külalakra hagyományos szappanok, de az átlagos szappanok eszeveszett módon roncsolják a bőr hidrolipid filmjét, amit pedig védenünk kell. Használjunk fürdőolajat, ha szeretünk elnyújtózni a kádban (Jókay Testvajak ajánlása: “…diónyi mennyiséggel tápláló fürdővíz készíthető…”), de kerüljük a zuhany alatti hosszas ácsorgást, meditálást. Ha ezt mégis megtesszük, hiszen olyan jó a léleknek, akkor utána tilos elmismásolni a bőrünk táplálását. 😉 Használjunk testvajat fürdés, zuhanyzás után, akár enyhén nedves bőrre, így elkerülhetjük a bőrünk durva kiszáradását.
Szerintem megéri betartani ezeket a téli bőrápolási tanácsokat, hiszen egyszer a télnek is vége, jönni fog a tavasz, amit kicsattanóan egészséges bőrrel fogadhatunk.

(Képek: Pinterest)

Ezeket láttad már?

  • nincs készleten

    MOMMIVIN 2 kapszula 60x (2 havi adag)

    7 540 Ft Nettó: 5 937 Ft
    Részletek
  • nincs készleten

    MOMMIVIN 1 kapszula 60x (2 havi adag)

    7 540 Ft Nettó: 5 937 Ft
    Részletek
  • nincs készleten

    HEALTHAID KIDZOMEGA LIQUID 200ml

    6 300 Ft Nettó: 4 961 Ft
    Részletek
  • HEALTHAID JUNIOR-VIT RÁGÓTABLETTA 30X

    5 600 Ft Nettó: 4 409 Ft
    Részletek